Január

|

JANUÁR
 
TÉLHÓ  
FERGETEG hava
BOLDOGASSZONY HAVA (I.21.-II.20)
Zodiákus: Vízöntő

Január 1. Újév. Az évkezdet minden népnél szerencsevarázsló és gonoszűző ünnep. Az egész napot vidámság, evés-ivás jellemzi, és természetesen elmaradhatatlanok az újesztendei jókívánságok.
Se szeri, se száma az újévre vonatkozó különféle időjóslásoknak. Ízelítőül egy olyat idézünk, ami gyakran beválik: ha nincs fagy januárban, meghozza azt majd a március és az április. Sok jóslás fűződik az "első"-höz: az első újévi látogató lesz a leány férje, amivel először foglalkozik az ember, azt fogja egész évben csinálni stb.

Január 6. Vízkereszt, háromkirályok. A karácsonyi ünnepek zárónapja, ekkor kezdődik a Farsang. Ezen a napon utoljára gyújtják meg a gyertyákat a karácsonyfán, majd lebontják a fát.
Sok helyen Vízkereszt napján tartják a Csillagozást, vagy a Háromkirályok járását, a három napkeleti bölcs betlehemi látogatásának emlékére. Megszentelik a házakat vízzel és sóval (gonoszűző szerek), és krétával a szemöldökfára írják a G. M. B.-t (Gáspár, Menyhért, Boldizsár).  

Január 18. Piroska. "Negyvenes nap", azt jelenti, hogy ennek a napnak az időjárása egyezni fog az egy vagy két holdváltozásra bekövetkező időszak hőmérsékletével, csapadékmennyiségével. (tudományosan nem bizonyított).
 
Január 20. Fábián és Sebestyén. A két vértanú ünnepe az első tavaszébresztő nap. Ekkortájt kezdenek a fák mézgásodni, nedvet szívni. Fábián a pestisesek, Sebestyén a nyilasok, puskások, védőszentje.
 
Január 22. Vince. "Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince" Olvadás esetén jó bortermésre lehet számítani. Vince a szőlősgazdák egyik védőszentje.
 
Január 25. Pál. Pál fordulása, a bibliai Saulus Paulusszá változásának története alapján a kemény tél időjárásának átalakulását jósolják erre a napra: "Pál fordulás - télfordulás".
 
Társadalmi évfordulók, emléknapok, ünnepek

 

január 8. - Wass Albert születésnapja

 

Január 12. - A doni katasztrófa napja

 

Január 22. - A Magyar Kultúra Napja

 

Január 26. - A karlócai béke megkötésének napja

 

Január 27. - Bolyai János halálának napja

 

Január 28. - Deák Ferenc halálának napja

 

Január 29. - Páger Antal születésnapja

 

Január 30. - A Hannibal-hadművelet

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...